Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mond, és meggyógyul az én lelkem.
A szentmise után Kitti a vasárnapi ebédnek terített meg. Az egész család együtt evett, mint minden nap. Miután imádkoztak, neki kezdtek a hideg gyümölcslevesnek, majd a rántott húst és a hozzá elkészített főtt krumplit fogyasztották el. Az ebéd alatt végig néma, meghitt csend ült az asztal körül. A mosogatásban és a pakolásban természetesen Kitti segített az anyukájának, majd a szobájába vonult átnézni a másnapra feladott feladatokat. Minden pontosan úgy történt, mint akármelyik másik vasárnapon. Minden rendben és megszokottan zajlott, egészen addig, míg elérkezett az esti imádság ideje.
-… Adj nékünk üdvös életet,
Szítsd fel a szív fáradt tüzét;
A ránk törő rút éjhomályt
Világosságod rontsa szét!
Kérünk, mindenható Atyánk,
Úr Jézus Krisztus érdemén,
Ki Szentlélekkel és veled
Uralkodik, s örökké él. Ámen.
Az imádság után keresztet vetett, majd felkelt az ágya mellől és alaposan betakarózott. Végiggondolta a napját, és úgy érezte, hogy elégedett vele. Elégedett az életével, hisz semmiben sem szenvedett hiányt. Ekkor, mintha egy távoli, mennyei hang szólalt volna meg a távolból. Először valami furcsa, érthetetlen nyelven beszélt, de nemsokára egyre tisztábban csengett.
- Légy figyelmes, gyermekem. – hangzott a mennyei hang – Jó keresztény voltál, de itt az ideje, hogy kiállj egy próbát. Kövesd az utasításaimat. Tégy úgy, ahogy én mondom, és elnyered méltó jutalmadat.
Kitti felkelt az ágyból, hogy megnézze, ki beszél hozzá, de a szoba üresen állt. A hang viszont tovább beszélt, a lány pedig minden egyes szavát magába szívta.
- Hallottátok? Új diák jön az osztályba. Európai, méghozzá Olaszországból.
A hír az egész osztályban végigfutott. Lányokat, fiúkat nem kímélve, ugyanis tényleg csak ennyit tudtak róla. Azt nem, mi lehet a neve, azt sem, hogy melyik nemhez tartozik. De az már biztos volt, hogy olasz.
- Szerintetek helyes? – kérdezte Dorka izgatottan, mire Lia letorkolta.
- Honnan veszed, hogy pasi.
- Miért? Mi más lehetne?
- Mondjuk lány? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Kitti.
- Vagy inkább semleges – nevetett Lia. - De az is lehet, hogy kapafogai vannak.
- És hatalmas vaskeretes szemüvege. – tette még hozzá nevetve Kitti, mire Dorka arcáról szép lassan leolvadt az izgatott mosoly.
- Ne csináljátok már!
Az osztályfőnök belépett a terembe, mire mindenki futólépésben indult a helyére. A tanárnőt egy magas, barna bőrű fiú követte. Mielőtt még elosonhatott volna egy üres padba, Mészárosné megfogta a vállát – ami vicces volt, tekintve, hogy majd egy fejjel magasabb nála – és az osztály felé fordította.
- Osztály, ő itt az új tanuló, Franco Rossi, olasz cserediák. – jelentette be hangosan, majd halkabban hozzátette. – Kérlek, legalább az első nap hagyjatok benne jó benyomást.
Franco a középen álló üres padba ült le, Dorka és Lia között. A két lány kicsit feltűnően bámulta az újonnan érkezett diákot, és Kitti lassan azon csodálkozott, hogy nem folynak le a székükön. Bár nem értette miért, hisz annyi hibát talált benne, már ránézésre. Vagy ezeket csak ő látja?
De erre nem koncentrálhatott. A feladatára kellett összpontosítania, és most, hogy az alany megérkezett, mindent be kellett vetnie a siker érdekében. Ha Isten egy feladattal bízta meg, akkor nem hibázhat.
Mészárosné beszélni kezdett, és Kitti agyába már csak az ion molekuláknak és a vegyületeknek maradt hely. Furcsán röviden telt a kémia, és az órák után is csak a zseniális Francoról tudott beszélni mindenki.
- Láttátok a zöld szemeit? – olvadozott éppen Dorka.
- Igen, mintha már mondtad volna. – sóhajtott fáradtan Kitti.
- Nem hiszitek el, mit hallottam! – Lia izgatottan szaladt oda hozzájuk. – Zita ma bulit rendez Francónak. Az egész osztály ott lesz, és mi is meg vagyunk hívva. Ugye jöttök?
- Naná! Ki nem hagynám. Csak nem tudom, mit vegyek fel. – kezdett el gondolkodni Dorka. – Talán ha felhúznám azt a felsőt, amit tegnap vettem azzal a nadrággal…
- Kitti, te is jössz?
- Nem is tudom. Holnap suli, és még nincs kész a leckém.
- Aminek két hetes a határideje. – válaszolt Lia – Gyere már! Biztosan jól éreznéd magad. Meg az a srác is ott lesz, Franco.
- De… - Franco is ott lesz. Talán akkor lesz alkalma beszélni vele arról, amit Isten mondott neki. De hétköznap van, és biztosan alkohol is lesz a buliban. Még sosem ivott és még sosem ment el hétköznap. A szülei biztos nem engednék el. – Nem mehetek. Talán majd máskor.
- Mindig ezt mondod!
- Lia! – ragadta meg Dorka a kezét – Segítened kell kiválasztani a ruháimat!
Lia egy bocsánatkérő pillantást küldött Kitti felé, majd eltűntek a diákok nyüzsgő forgatagában.
Kitti egymás után tette meg a lépéseket hazafelé. Minden porcikájával irtózott, már magától a szótól: buli. Ha elképzelte, egy féktelen és szabálytalan világot képzelt el, drogokkal, alkohollal és erőszakkal. Egy olyan világot, ahol maga a Sátán lakozik. Az élvezetek, a buja vágyak világát. Annyi beszédet hallott már ezekről, hogy mind a pokolban végzik, akik oda kerülnek. Ugyan ki akarna elmenni a bűn tanyájára?
De Franco is ott lesz, és talán adódik rá lehetőség, hogy beszéljen vele. Akárhogyan is, de meg kell próbálnia. Talán sikerül, még ha áldozatokkal is jár az útja.
- Nem mehetsz sehova! – hangzott a mennydörgő válasz. – Hétköznap van, és egy olyan buliba, ahol fiúk is lesznek, nem mész el.
- Igen, apa. – hajtotta le a fejét Kitti, és elindult a szobája felé.
Számított erre a válaszra. Talán még örült is neki. Mégis volt egy kis bűntudata. De még a gondolatát is gyorsan elhessegette ennek, hisz ő csak az Úr útját követi. Miért érzi mégis azt, hogy nem itt kell lennie?
A telefon megcsörrent és Kitti azonnal lecsapott rá, hogy legalább ez elterelje gondolatait.
- SOS, Kitti. – hallatszott a túloldalról Dorka kétségbeesett hangja. – Elszakadt a ruhám.
- És én mit tehetek?
- Tudsz varrni, nem? – csapott le azonnal a lány.
- Igen, de hétköznap van, nem mehetek sehova.
- Ez életbevágóan fontos, Kitti. Meg kell mentened az életemet!
- Rendben, megpróbálom. Tartsd egy kicsit.
Őrült ötlet. Semmi realizmus nincs benne. Miért engednék el Dorkához, ha a buliba nem engedik?
- Persze, hogy elmehetsz. Legalább kicsit gyakorlod a varrást.
Erre nem számított. Megrökönyödve állt anyja előtt, aki csak kedvesen mosolygott rá. Kitti bólintott egy aprót, és visszament a telefonhoz. Felemelte a kagylót és síri hangon megszólalt.
- Mindjárt ott vagyok.
A válasz egy örömteli sikítás volt. – Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
- Azt hiszem, elég lett volna egy is. – sóhajtott Kitti, majd letette a telefont.
Dorka csak pár utcányira lakott tőle, ezt az utat mégis lassan tette meg. Mikor átért már Lia is ott volt. A ház elég nagy volt, tekintve, hogy Dorka apja egy céget vezetett, ami már az egész országban sikeresen működött. Az előszoba végében hatalmas lépcső vezetett fel az emeletre, ahol Dorka három szobája helyezkedett el. Egy az, ahol aludni szokott, egy gardróbnak kialakított és egy tanulószoba – amit talán egyszer használt. Senki nem volt otthon a három lányon kívül, mivel a takarítónők már rég végeztek. Fölszaladtak a gardróbszobába, és rögtön a középen elhelyezett ágy felé indultak, amin legalább egy boltnyi ruha hevert.
- Nos, akkor merre van? – vette elő varródobozát Kitti, mire Dorka előhalászott egy zöld, pántos felsőt. Mikor Kitti végigvizsgálta és megtalálta az apró kis szakadást megrökönyödve nézett barátnőjére. – Dorka, ez nincs öt milliméter se!
- De nagyon látszik! Kérlek Kitti!
A lány leült az ágy szélére, arrébb tolva a felhalmozott ruhákat. Elővette a dobozból a tűt és kiválasztotta hozzá a legmegfelelőbb színű cérnát, majd hozzákezdett a munkához.
Eközben Lia és Dorka a többi ruhát vizslatta, felemelve egy-egy darabot Kitti felé sandítottak, majd cinkos pillantást vetettek egymásra. Lia kiválasztott egy halványkék blúzt.
- Nézd csak Dorka, ez nem állna csodálatosan Kittinek?
- De, azt hiszem, igazad van. Nem akarod ezt felpróbálni, Kitti?
- Ugye nem arra készültök, hogy elvisztek abba a buliba?
- Ugyan Kitti, biztosan tetszene! El szeretnél jönni? – kérdezte Lia mellé ülve. Kitti először kicsit habozott, majd bizonytalanul bólintott.
Még maga sem tudta, hogy mit csinál. Miért mondta, hogy elmenne? Ez tényleg igaz? El akar menni a bűn tanyájára?
- De apáék nem engedik meg. – védekezett azonnal, hátha nem vették észre ezt az apró gesztust, de már késő volt.
- Kitti, élni azt jelenti, mint örülni bármi áron. Ha te örülnél, ha elmennél abba a buliba, akkor tedd meg. Nem leszel mindig fiatal. Addig kell megtapasztalnod bizonyos dolgokat, amíg lehetőséged van rá. És a lehetőség előtted áll, csak meg kell ragadnod.
Talán Liának igaza van. Lehet, hogy az, hogy el kellett ide jönnie, egy égi jel. Lehet, hogy Isten így akar neki üzenni. Lehet, hogy így akarja tudatni, hogy a cél érdekében olyan ösvényre kell tévednie, amit alap esetben messziről elkerül.
- Igazatok van. El kell mennem, mert el akarok menni. – állt fel tettre készen és kikapta a mosolygó Lia kezéből a kék blúzt. – Köszönöm.
- Tudjátok mit? Meggondoltam magam. – cövekelt le Kitti a zenétől dübörgő ház előtt.
Már minden fontos ember ott volt, így a buli már javában zajlott. Dorka és Lia két oldalról belekaroltak, és elindultak a bejárat felé. Már messziről érezte a bűn csábító illatát, amitől még jobban megijedt.
Bent szinte kaotikus állapotok uralkodtak. A zene úgy bömbölt, hogy nem hallották egymás hangját. A nappaliban testek vonaglottak a lüktető zenére, szorosan egymásnak préselődve. Azoknak, akik nem táncoltak, valamilyen ital volt a kezében vagy éppen valamelyik szobában vagy sarokban voltak ellenkező nemű partnerükkel.
Kitti úgy érezte, minden igaz, amit a prédikációkban leírtak. Valahogy így képzelte el a Poklot. Egy olyan helyet, ahol a Sátán olyan jól érzi magát.
Lia a falfehér Kittire nézett és odakiáltotta neki.
- Hozok valami innivalót, oké? – kérdezte, mire Kitti idegesen bólintott.
A jobb oldalról eltűnt a támasz, és egy pillanat múlva már Dorkát sem érezte. Valami olyasmit mondhatott, hogy megkeresi Francót, de nem volt biztos benne.
Azon gondolkodott, hogy inkább hazamegy, mikor valamelyik részeg nekitántorodott és ellökte a földre. Kitti nekiesett egy ismeretlen lábnak, mire annak a tulajdonosa a kezét nyújtotta, hogy felsegítse.
A lány elfogadta a segítő jobbot. Mikor végre sikerült felállnia egy zöld szempárral találta szemben magát. Volt olyan szerencséje, hogy pont Franco lábának ütközött.
- Jól vagy? – kérdezte, miközben végigmérte Kittit.
- Igen, köszönöm. – sütötte le zavartan a szemét. Talán Dorkának igaza volt, tényleg nagyon szép, zöld szemei voltak.
- Te vagy Kitti, igaz? – kérdezte váratlanul. – Egy osztályba járunk.
- Igen. – válaszolt tömören. Végre itt az alkalom, hogy beszéljen vele, erre nem tud mondani semmit? Miért érzi magát ilyen idegesnek? Biztosan a környezet teszi.
- Meghívhatlak egy italra? – kérdezte, de meg sem várva a választ, már húzta is magával az asztalok felé. Kitti észrevette az éppen onnan igyekvő Liát, aki először döbbenten, majd vigyorogva figyelte őket. Szájával egy „hajrát” formált és az ellenkező irányba indult.
Franco töltött neki egy italt, majd odaadta a lánynak. Kitti olyan ideges volt, hogy nem is érdekelte, mi van benne, azonnal lehúzta, majdnem az egészet. Forróság öntötte el a testét, ami különösen jól esett neki. Furcsa, pikáns íze volt az italnak, ami igazán jóízűvé tette.
- Kérsz még? – kérdezte Franco, de Kitti a fejét rázta. – Akkor táncoljunk!
Ragadta meg a kezét a fiú és magával húzta a táncparkettre. A zene már korántsem tűnt olyan hangosnak és borzasztónak. Még a tömeg sem zavarta. Ott táncolt középen, Francóval a dübörgő zenére. És élvezte. Jól érezte magát a bűn tanyáján, de még mindig ott csengett a fejében a mennyei hang.
- Kicsit meleg van, nem megyünk ki?- még magát is meglepte Kitti, hogy kimondta a szavakat. A fiú bólintott, és elindultak a kijárat felé.
A kertben leültek a közeli lépcsőre. Hosszú ideig csönd uralkodott közöttük. Végül Franco szólalt meg először.
- Tudod, örülök, hogy eljöttél ide. – mosolygott, de mosolya nem olyan volt, mint amire a lány számított. A mosolyában volt kedvesség és érdeklődés. – Te vagy az egyetlen ezen az estén, aki nem akar egy szobában lenni velem.
- Egy szobában? – Kitti először nem értette, hogy mit akar ezzel mondani, de egy kis idő elteltével rájött, hogy mire gondolt a fiú. – Oh…
Újabb vészes csend következett, amit most Kitti tört meg.
- Franco, milyen ember az apád? – fogalma sem volt, hogy mondta ki a kérdést. Egyszerűen csak kibökte.
A fiú reakciója meglepő volt. Arcizmai megkeményedtek, szemét elfordította a sötét felé, hangja visszafogottan csengett.
- Ne érdekeljen.
- Tudod, szerintem jó dolog lehet Olaszországban élni. – váltott gyorsan témát, mielőtt tényleg elrontana mindent a kérdéseivel. – Ha én kint laknék, akkor vagy spagettin vagy pizzán élnék.
- Akkor örülnének a szakácsok. – vigyorodott el Franco is, és újból Kitti felé fordult.
- Az biztos, hogy nőne a bevételük.
- Hacsak nem kérsz meg valakit, hogy főzzön neked.
- Te tudsz főzni? – kérdezte elámulva a lány.
- Egy kicsit konyítok hozzá. – nevetett. – Muszáj lesz, mert szakácsnak tanulok.
- Tényleg?
- Na és te? Mihez fogsz kezdeni, ha elvégezted a sulit? – kérdezte könnyedén, de nem várva választ, folytatta – Talán modell leszel?
- Modell? Miből gondolod?
- Csak rád kell nézni. A magazinok versenyeznének, kinél legyél címlapon.
Kitti érezte, hogy elpirul a dicséret hallatán, de remélte, hogy ezt a fiú nem veszi észre.
- Hát itt vagy… tok – Dorka jött ki az épületből, és mikor meglátta Kittit is, hirtelen megállt, majd egy kis idő múlva folytatta – Bent mindenki téged vár. Zitának van egy meglepetése.
- Nekem úgyis haza kell mennem. – állt fel tétován Kitti – Nem érzem túl jól magam.
- Mivel vagy? – kérdezte Franco, mire Dorka válaszolt.
- Velünk jött, kocsival.
- Haza vinnétek? – kérdezte halkan Kitti.
- Majd Lia hazavisz. Szerintem ő is menni akar. – mondta, és odadobta neki a kocsi kulcsait, majd a fiúhoz fordult – Jössz? – fogta meg a karját és már húzta is be az emberek közé.
Az emberek féktelenek voltak. Az alkohol, az izzadság és a bűn csípős szaga terjengett a levegőben. Kitti érezte, amint nem tud parancsolni a testének és táncol. Habár ezt a rángatózást nem lehetett táncnak nevezni. Ekkor a kandallóban hirtelen felcsapott a tűz, a termet rémült és elkínzott kiáltások töltötték be, ami úgy tűnt, hogy csak Kitti hallja, ugyanis az emberek továbbra is táncoltak, míg a lány a tűzbe meredt. Mintha alakokat látott volna benne. Lassan közelebb sétált, hogy jobban megnézze, amikor az egyik vastag lángnyelv felé közeledett és körbevette. Érezte, amint a tűz megégeti a bőrét, majd elér a húsáig.
Felsikoltott és felpattant a padban. Az iskolában volt, órán. Tehát csak álom volt. Semmi több. Egyszerű álom.
Az osztályban többen is rámeredtek, köztük a táblánál álló osztályfőnök is.
- Valami gond van? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Nem. Elnézést kérek. – ült vissza zavartan a helyére.
AJÁNLOM AZ OLDALT
