Borzalmas hiány

Az eset már hónapokkal ezelőtt történt, mégis Jenna emléke kísértett. Mindenkiben és mindenben Őt láttam, annyira borzalmasan hiányzott. Ha ott maradtam volna vele a vízben, akkor lehet, meg tudom menteni és ez emésztett. Tudtam, hogy az egész az én hibám, és a szülei joggal dühösek rám, hogy odavittem. Ő volt az egyetlen, aki emberszámba vett és beszélt velem. Csak érte éltem és most nincs tovább. Felfoghatatlan és nem is akarom felfogni. Azt akarom, hogy itt legyen és újra a szemembe nézzen és megöleljen. Önzően hangzik, de a világon a legnagyobb szükségem rá van, és hiába keresek mást, hiába keresem azt a gyönyörű szempárt az utcán, csak rideg és kárörvendő mosolyokkal nézhetek szembe. Mintha az egész világ eltűnt volna mióta Jenna meghalt. A lakás csendes, én pedig ülök és gitározok. Gitározom a kedvenc dalainkat, az Ő kedvenceit.
A hely, ahol meghalt, szinte tiltott hely lett számomra. Nem bírok a víz közelébe se menni, egyszerűen meggyűlöltem azt a helyet, a stéget, az időjárást, de legfőképp magamat. Egy folyó partjára ültem ki, és csak néztem előre, át a túlpartra. Egy csapat velem egyidős szórakozott, mosolygott és boldog volt. Fel sem tudtam fogni, hogy én ilyen is lehetnék. Hogy akár lehetnék átlagos fiatal. De nem. Jenna nélkül az életem mit sem ér, csak felesleges időpocsékolás.
A könnyeim patakokban folytak. A víz mindig kihozta belőlem ezt az érzést. Láttam magam előtt utoljára az arcát, ahogy mosolyog, majd a mentősök arcát, mikor közlik vége. Elborzaszt a tudat minden nap. Minden percben csak rágondolok. A tudatom, azóta üres. Mintha egy lufi lett volna, amit Jenna fújt fel újra és újra, ám most, hogy elvesztette a levegőt, kimerül, és lehet ki is pukkan.
Furcsa volt nélküle és értelmetlen. Megígértem neki, nem sokára újra együtt leszünk és bár hol is, de boldogok leszünk, mint eddig még soha. Csak vele és senki nem kell. Ha Ő ott van, körülöttem megszűnik létezni a világ és csak a szemét kell figyelnem. Bárhova elmegyek, ahova Ő kéri, bármit megteszek, amit Ő kér. Csak kérhetné. Csak utoljára. Bármit megtennék neki. Ha azt kérni felejtsem el, és hagyjam Őt békén, megtenném, hiszen annyira fontos nekem, hogy bármire képes vagyok az Ő boldogságért. De tudom, nem kérne ilyet, csak egyszerűen szeretném Őt szeretni.
Az osztálytársaim napok óta a nyakamra jártak, érdeklődni, hogy vagyok. Lehet, feltűnt a suliban, hogy nem vagyok ott? Ilyen első óta nem fordult elő, de a szüleim is aggódnak. De nem tudnak kirángatni. Sorban jöttek a pszichológusok hátha az segít, de én feldolgoztam, hogy elment. Tudtam, hogy meghalt, de azzal is tisztában voltam, hogy így már nincs értelme élnem. Eddig volt pár öngyilkossági kísérletem, de mindegyiket meghiúsította valaki… Még ez is Jennára emlékeztetett, hiszen Ő is hiúsított meg egyet. Megtalált, és becipelt a kórházba. Azóta élek neki.
Feladtam. Nincs tovább. Megyek Jennához, megyek és megkeresem. Ehhez meg kell halnom. Minden gyógyszer itt van már nálam. A legerősebb altatókat és nyugtatókat szedtem össze. Remélem elég lesz ahhoz, hogy vége legyen, és remélem, senki nem talál meg. Csak végre kialszom magam.