Az életem szép volt, megtaláltam a másik felemet, akire mindig is vártam, aki boldoggá tud tenni minden percben. Sokszor eszembe jut, megérdemlem-e egyáltalán, de tudom, nagyon szeretem, és ez elfelejtet minden kétséget.
Ülök itt és mosolygok kedvesen, mosolygok, mivel rád gondolok, elpirultam… Az életem legfontosabb embere mindig a gondolataim között volt. Azon járt az eszem, hol van, mit csinál. Tudtam nem sokára felhív, és mindezt megtudom, mégis hiányzott az érintése és csókja, hogy nincs itt velem. Azt is tudtam, holnap már találkozunk és minden tökéletes lesz, de mégis ez az érzés egyszerűen belülről emészt fel.
Még utoljára felhívott indulás előtt, hiszen a vonaton nem hallanánk egymást. Mikor megérkezik ismét hív. Így volt megbeszélve. Tudtam betartja. Elképzelhetetlen, hogy ne. Egyszerűen annyira szeretem és én is őt, mintha a részem lenne. Ezért is fáj annyira, ha elmegy. Ha kitépnek belőled egy darabot, az igazán tud fájni.
Belátása szerint unalmas bulinak néz ki, mert nem vagyok ott. Kicsit túloz igaz, de attól jól esnek a kedves szavak akkor is ha majdnem száz kilométerre van tőlem. Amíg beszélt egy olyan állapotba kerültem, ami megmagyarázhatatlan és rendkívüli, viszont amikor letette a telefont szerettem volna végigaludni az éjszakát, hátha akkor nem aggódok. Meg is próbáltam. Kikapcsoltam a gépet, a TV-t és a zenét is, hogy semmi se zavarjon meg a pihenésemben. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd görcsberándult a gyomrom, mintha gyomorszájon rúgtak volna és eszembe se jutott lehunyni a szemem többé. A fájdalom egy-két óra múlva véget ért, majd a csendben elaludtam.
Álmos tekintettel ültem le a géphez, kapcsoltam be a mobilomat. Szokás szerint a kedvenc idézetem fogadott mindenhol, hisz ez szerint próbálok élni. Minden nap számtalanszor emlékeztetem magam erre, és azt hiszem, működik. „Nem kell ahhoz szem, hogy lássa az ember, ami az övé.”
Unatkoztam ezért régi e-maileket kezdtem el olvasni, ám közben érkezett el levél. Izgatottan néztem ki írt, hátha az én drágám, hogy jól van és minden rendben, ám kissé csalódottan láttam, hogy csak az egyik haverja. Háromszor vagy talán többször olvastam végig azt a pár sort, amit írt, hiszen egyszerűen nem tudtam hinni a szememnek. Annyira hihetetlen volt. Pont azzal a lánnyal… De nem tudtam elképzelni, hogy igaz legyen, ezért felhívtam és elmondtam neki.
  - És ha igen, akkor mi van? – itt eltört a mécses. Szipogva letettem a telefont és megsemmisülten ültem, szerettem volna összezsugorodni minél kisebbre. Ha a szíveden ütnek sebet, a vérzés épp elég heves ahhoz, hogy belehalj. Egy szám jár t a fejemben. Előkaptam a gitáromat és zokogva kezdtem el játszani. Minden érzésem benne volt, mikor azt énekeltem, hogy „„Szüntelen gyűlnek a könnyeim, folyton rád gondolok”. Egyszerűen tökéletesen passzolt a hangulatomhoz.
Egy jó barát hívott fel, órákkal később, mikor az erdőben sétálva a gondolataimat rendezgettem.
  - Kérlek, fogadj el olyannak, amilyen vagyok, és akkor egyre jobb leszek. – mondtam neki, aki azt mondta azonnal átjön hozzám. Azt hiszem érezte a hangomon, ez több mint az eddigi kirohanásaim, fenyegetéseim. Csak szerettem volna, ha valaki megölel, nehogy szétessek darabokra. Bár lehet az jobb lett volna. Egy erdőben darabokra hullani, nem is rossz…
Leültem egy nagyobb darab letört ágra, amit valószínűleg a tegnapi vihar tett tönkre.
  - Egy éjszaka csupán és vége egy fának, vagy akár egy szerelemnek. A legjobban az bánt, ahogy válaszolt. Nem is érdekelte, hogy fáj, hogy szétesek. – mondtam a jó barát vállára dőlve.
  - Én mindig itt leszek neked. Soha nem hagylak el, tudod jól. – ölelt meg szorosan, aminél többet nem is kérhettem volna senkitől. 

Sírva és izzadtan ébredtem fel. A szobám csendes és kihalt volt, mint általában. Nem tudtam, hol vagyok, annyira valóságosnak tűnt ez az egész, ahhoz hogy az egészet csak álmodjam, és annyira nagyon megrázott, hogy nem tudtam mit kéne tennem abban a percben. Szerettem volna eltűnni, mert el kell majd mondanom neki mit álmodtam, és ha elmondom, azt fogja hinni, hogy nem bízok benne. Pedig én igenis bízok, és nagyon szeretem. Felhívtam telefonon.
  - Úgy szeretlek, mint a legszebb álmomat. – mondta és a szemeimből ismét könnyek potyogtak.

·         „A boldogság csak egy szempillantásig tart.” Thomas Mann

·         *„Ülök itt és mosolygok kedvesen, mosolygok, mivel rád gondolok, elpirultam.” Black Veil Brides-The Morticians Daughter

·         „Nem kell ahhoz szem, hogy lássa az ember, ami az övé.” Márai Sándor

·         „Szüntelen gyűlnek a könnyeim, folyton rád gondolok.” AFC-Más ölel át

·         „Ha a szíveden ütnek sebet, a vérzés épp elég heves ahhoz, hogy belehalj.” Zhou Wei Hui

·         „Kérlek, fogadj el olyannak, amilyen vagyok, és akkor egyre jobb leszek.” Simon András

·         „Úgy szeretlek, mint a legszebb álmomat.” Vavyan Fable

*„ I sit here and smile dear / I smile because I think of you, I blush.”