Két hét telt el, a főnököm szíve nem lágyult. Be szerettem volna valahogy bizonyítani, hogy nem én vagyok a ludas az ügyben.

Ám ilyenkor hogyan is lehetne bebizonyítani a dolgot? A főnökömnek, mindegy volt ki vagyok én. Egyszer ad csak esélyt, ha odamentem volna hozzá akár egy hét akár két év múlva, akkor is elküldött volna. Neki nem számít az ember, bármikor talál helyetted mást.

Ám olyan keményen megharcoltam az állásért eldöntöttem, ha ezt hozta a sors rendben van. Legyen. Inkább ez, mint a semmi. Július legmelegebb napján, pénteken úgy döntöttem, kerülök egyet. Iszonyatosan elegem volt a melegből, és még előző éjjel összecsomagoltam abban a hitben, hogy majd a munka után lemegyek a közeli strandra úszni egyet.

A munkahelyen nem is volt gond, ám ahogy elindultam egy idő után úgy éreztem követnek. Néha az ember azt hinné, nincsenek is ilyen érzései, ám néha megérzel dolgokat. Hátra néztem többször is, ám a sok ember között nem vettem észre pontosan ki is az aki követ.

Majd egy közeli építkezés felé fordultam ahol egy kisebb utca volt. Jó ötletnek tűnt arra fordulni. Tudtam, nem járnak arra felé emberek, ám a munkások ilyenkor elmennek, pihenőt tartania nagy kánikula miatt, egy egér se fordul arra meg. Gondoltam, az a két perc. Talán nem történik semmi se. A házak némelyikének még csak fa váza volt. Volt már félig elkészült ház is. Most kivételesen megértettem, hogy a munkások nehezen haladtak. Nehéz gyorsan haladni 45 és 50 fokos melegbe úgy, hogy többen is rosszul voltak. Ám sajnos az építkezéseken a nagyfőnök általában nem azzal foglalkozik, hányan, vannak rosszul, hanem a munkatempó hogyan halad.

Ám itt úgy látszik a nagyfőnök rendesnek tűnt, hogy meleg miatti pihenőt adott.

Ráfordultam ki utca elejére ekkor már tisztán halottam magam mögött már nem csak a lépéseket, hanem fura morgó hörgéseket.

Gyorsabbra szedtem a lépéseimet. Ekkor a követőm is felgyorsult. Meg akartam nézni ki az, de valahogy a félelem úrrá lett rajtam. Csak arra tudtam gondolni minél előbb ki innen.

Elkezdtem futni. Támadóm is futni kezdett. Aztán elért, és a földre nyomott. Mikor ránéztem meglepetten ért, hogy Tod az. Szinte vicsorgott, felrángatott a földről és elindult egy ház felé. Hiába ellenkezzem. Mikor elkezdtem sikongatni, ő befogta a jobb kezével a számat, és úgy taszigált maga előtt. Rettegtem. Nem tudtam mi a terve, de tisztán láttam, nem sok jó. Azt hittem, Lew legjobb barátja, de ezek szerint rászedett engem és őt is. Szinte remegtem, minden megfordult bennem, még a legrosszabb is. Egy házba taszigált. Az ajtó elé támasztott valamit és elindult felém. Futni kezdtem, ám ahogy falnak ütközzem ő egyenesen megütött. Nem szólalt meg felkényszerített a földről. Ellenkeztem, ütöttem, rúgtam haraptam. Majd újra megütött, ami miatt bevertem a fejem. Ekkor hörögve megszólalt.

- Annyira egyszerű volt titeket rászedni. - Vigyorgott. - Lew bizalmába férni, a legegyszerűbb volt. A tiedbe nem is kellet. Elég, ha félre érted a helyzetet. Nagyszerű vagyok! - Gusztustalan, ahogy dicsérte magát. Kezdett kitisztulni a fejem, és ekkor láttam, vadul taperol és keres rajtam valamit, mire újra megütöttem, próbáltam ellenkezni mire ő erőseben ütött meg. - Ne aggódj szívi. A kutya se keress. Élvezni fogod. Nem te vagy az első. - Vigyorgott, majd meg találta nadrág gombom és vadul elkezdte kigombolni. Én ekkor már dühösebben ütöttem vertem, sikítottam, mire ő megint lekevert egyet. Neki ütköztem a falnak, éreztem, hogy valami meleg folyik le a homlokomon, és beterít. Lassan lecsúsztam, a világ homályossá vált. Ő hörögve most már szinte a helyzettől fölfűtve elkezdte lerángatni rólam a nadrágot. Közel voltam ahhoz, hogy elájultam és szinte felfogni nem tudtam mi történik. Éreztem, ahogy kezei ránehezednek a fehér neműmre, és elkezdi lehúzni. Ám mielőtt bármi is történt volna, hirtelen valaki leütötte őt, és neki rontott. Nagy verekedés közepette, elájultam. Éreztem, ahogy a testem egyre jobban gyengül el.

Mikor magamhoz tértem, valami hangos csipogó hangra lettem figyelmes. Kórházban voltam. A szagot azonnal felismertem. Elég sokat jártam kórházba, édesanyám miatt és a tisztaság szagot bárhol felismerem. Lew fáradt arccal ült az ágyam mellet szinte mozdulatlanul.

- Mi történt? - Kérdeztem gyenge remegő hanggal.

- Nyugodj meg. - Nyugtatott. - Nagyon gyenge vagy. Tod átvert engem. Dühít. Mérges vagyok a helyzetre. Ő egy zaklató. Több nőt is megerőszakolt. Elmebeteg. Elkapták. Most a tárgyalásra vár.

- Tudtam én. Nem volt szimpatikus. - Mondtam savanyodott gyenge hangon.

- Ne haragudj. - Mondta bűnbánóan.

- Nem haragszom. - próbáltam nyugalmat erőltetni rá. - Mindenkit átvert. Még a főnököt is.

- Természetesen a régi helyedre visszavárnak. Elintéztem.

- Köss. Egyetlen egy kérdésem van. Honnan tudtad? - Néztem rá érdeklődve. A fejem gyengén hasogatott, éreztem a beszélgetésnek ez volt a mai utolsó kérdése.

- Követtelek. Mindennap amióta elküldtek, csak azt sajnálom, hogy előbb nem értem oda. Ne haragudj. - Mondta szomorúan.

- Ne... Ne kérj. Ha te nem jössz megerőszakolt volna. Köszönöm. - Mondtam őszintén.

- Most megyek. Pihenj. Hamarosan újra jövök. - Egy csókot lehelt a homlokomra majd elment. Az álom azonnal elnyomott. Fáradt voltam és kavarogtak bennem a dolgok. A felépülésem, több hónapba is eltelt. Néhány zúzódás, törött koponya egy sérült borda, a doki közölte örüljek, hogy csak ennyivel megúsztam. Ennyivel Vicces. Annyi kötésem volt, amit egy modern múmia is megirigyelt volna. Szerencsére Lew sokat segített és minél többet lógott velem, annál jobban kialakult köztünk valami mélyebb, nem baráti kapcsolat.

Végül eljött a nap, hogy újra munkába mentem. Lew mosolyogva várt rám, az ajtóm előtt, azzal a kacér mosolyával, amibe úgy beleszerettem egy hónapja. Kézen fogott és elindultunk. Tudtam, immáron nem vagyok egyedül, valakinek fontos vagyok. És mi a tanulság a történetemből?

Az ember ne ítélkezzen azonnal és ne bízzon meg elsőre abban, akivel megismerkedik, sohasem lehet tudni ellenség e- ő vagy barát. Én megtanultam a leckét egy életre, és ha el is feledném, akkor csak rá kell néznem a bal kezemen található hosszú forradásra, aminek a hege egy életre megmarad.