Tina mindig arra várt, hogy igazi barátnője legyen. Most eljött ez a pillanat, hogy valakivel igazán megoszthassa titkait.
-Tudod, Nelly, én nem vagyok olyan lány, mint te. Én úgy érzem, mindenkitől különbözöm. – mondta neki. Nelly hallgatott, várta Tina szavait.
-Én mindig megérzem a jövőt… - sóhajtotta keservesen. – És most szörnyű dolgot érzek…
-Mondd! – figyelt a barátnője.
-Azt érzem, hogy daganatos lesz az édesanyád! – mondta Tina. Nelly erősen kételkedett:
-Na, ne, Tina! Te most vagy nem vagy normális, vagy pedig engem akarsz szomorítani. Nem hiszek neked! Jó barátnők vagyunk, de most, az egyszer: nem hiszek neked!
-Rendben…
Majd távoztak. Tina aggódva figyelte a naptárat: még 19 nap, és Alice néni megbetegedik…
Nelly szinte ugrándozva ment haza, mint ha semmi nem történt volna. Édesanyjával nem sokat törődött, hiszen nem gondolta, hogy egyszer beteg lenne. Pont ő. Pont most. Veszekedett édesanyjával, de nagyon.
-Ja persze! Te bezzeg gépezel, de én nem gépezhetek!
-Kislányom! Neked a gép a legfontosabb?!
-Igen, képzeld! – ordított Nelly, majd sarkon fordult, és bekapcsolta a gépet.
-Nem teheti velem… - mondta magában a lány.
De megtehette. Nelly utálatosan ment aludni aznap este, anyukája fájdalmas szívvel. Ez lenne az ő imádott lánya?
Tina másnap ijedten ébredt fel. - Ajjaj… már csak 18 nap… - ő így várta Alice néni betegségét. Nem az ő dolga megoldani! Csak Nelly-é. De hát ő figyelmeztette! Ha nem hiszi, hát nem hiszi. Nelly pedig egyfolytában utálkozott édesanyja felett. - Milyen nagy szemétség! Méghogy le vagyok tiltva a gépről! – morgott a lány. Nem volt túl udvarias megnyilvánulás, az egyszer biztos. Napok így teltek el…
Már alig maradt idő. Tina borzasztóan megijedt a naptár láttán, és sóbálvánnyá vált.
-Te jó ég! Hiszen ma lesz beteg Alice néni… - Tina úgy érezte, az egész univerzum forog körülötte, csak ő áll. Pedig, ő szédült.
Idegesen tárcsázta Nelly-ék telefonszámát.
-Halló! Alice néni? – kérdezte. A telefonból fájdalmas, halk hörgés hallatszott. Tina jól
tudta: ez Nelly édesanyja!
-Tartson ki! Jövök! – kiáltott Tina.
-Jó… - mondta sejtelmesen halk hangon.
Tina letette a kagylót. Rohant ki az utcára. Sietett, hogy idejében ott legyen Alice néni mellett. Nelly nem volt otthon. Éppen Angelinánál bulizott. Tina megvetően gondolt Nelly-re. Miért nem hallgatott rá?
Útközben eleredt az eső. Tinát nem érdekelte. Száguldott át az utcán, majd a város főútján. Közben számtalanszor megbotlott, de ez őt cseppet sem izgatta. Mikor elállt az eső, az égen feltűnt egy szivárvány. Tina – bár 15 éves – még sosem adta meg neki a sors az alkalmat, hogy szivárványt lásson. Mindenesetre most sem gyönyörködött benne. Szaladt, ahogy a lábai bírták. Ügyet sem vetett a mellette álló kutyákra, akik látszatra nem voltak vérengző fenevadak. Pedig Tina imádja a kutyusokat. S végre! Végre ott áll Alice néniék háza előtt. Belép a kapun. Pontosabban – berohan. Be az ajtón, és látja Nelly anyukáját, aki ájultan fekszik a telefonkagyló mellett.
Tina tárcsázza a mentőket. Jönnek is, száguldanak. Közben hívja a barátnőjét, hogy jöjjön a kórházba, de Nelly nem érti, miért. Mikor észreveszi édesanyját a kórteremben, és az orvosokat, akik közlik, hogy daganatot diagnosztizáltak nála, Tinára néz, és azt mondja:
-Köszönöm!
-Nem kell megköszönnöd – válaszolja a lány. – Azt tettem, amit tudtam.
A két lány bent maradt a kórházban.3 napig, 4 napig… Az orvosok egyik nap közölték a lányokkal:
-Bemehettek Alice-hez!
Nagyon boldogok voltak. Alice néni azt mondta Nellynek:
-Édes kicsi lányom! Szeretlek!
-Én is, anya! – felelte szinte sírva Nelly. – Tina mentett meg téged! Megérezte, hogy beteg leszel! De én nem hallgattam rá… - majd megszólítja a barátnőjét. – Tina! Ezt csak neked köszönhetjük! Mostantól mindig hallgatok rád.
A két barátnő boldogan ölelte át egymást. Ez már megoldódott. De vajon mi lesz Alice nénivel?
Az orvosok pár nap múlva a hordágyon Alice nénivel rohantak végig a kórház folyosóján.
-Súlyos beteg! Súlyos beteg! Műteni visszük!
-Műteni? – ámult Nelly. Őt is műtötték már egyszer, és alig tudta elviselni. – Tina, mi lesz vele?
-Tudod, Nelly, én sem mindent tudok megérezni… Ezt, bevallom, most nem érzem.
Izgatottan ültek, és várták az eredményt. 3 órát kellett ülniük, mire kijött az orvos.
-Sikerült! Alice meggyógyult.
Boldogan ölelte egymást át ismét a két barátnő. Talán életük legszebb pillanata volt. És soha nem szerettek más szót jobban, mint azt: Sikerült!
AJÁNLOM AZ OLDALT
