Részletek:

DEMETRIUS.
Ne fuss utánam, mondom, nem szeretlek.
Hol van Lysander és szép Hermia?
Azt én ölöm meg, ez engem megöl.
Úgy mondtad, e ligetbe szöktenek,
S ím, itt vagyok, dühös vad e vadonban,
Mert Hermiámat nem találom itt.
Lódulj! el innen, és ne űzz tovább.

HELÉNA.
Te vonzasz engem, érczszivű delej;
De nem vasat vonsz, mert az én szivem
Hű mint aczél: szűnj meg hát vonzani
S nem lesz erőm követni tégedet.

DEMETRIUS.
Csábítlak én? szépen szólok veled?
Nem mondom a legőszintébb valót,
Hogy nem szeretlek, nem tudlak, soha?

HELÉNA.
De én azértis még jobban szeretlek.
Vadászebed vagyok, Demetrius,
Minél inkább versz, én hizelkedem:
Bánj mint ebeddel: rúgj, üss engemet,
Mellőzz, veszíts el; azt engedd csupán,
Méltatlanúl bár, hogy kövesselek.
Mit kérjek ennél hitványabb helyet
Szerelmedben (s ez drága hely nekem!)
Hogy bánj velem, ne jobban, mint ebeddel?

DEMETRIUS.
Ne szítsd tovább lelkem gyülőletét:
Ha látlak is roszul vagyok belé.

HELÉNA.
És én ha nem látlak vagyok roszúl.

DEMETRIUS.
Nagyon kitetted nőiségedet:
Elhagyni a várost, s személyed annak
Kezébe adni, a ki nem szeret;
Az éji alkalomra s egy vadon hely
Kísértetére bízni könnyeden
Szép szűziséged gazdag értekét.

-----

PUCK.
(jő).
Összejártam a cserét,
S athenéit nem lelék,
Hogy szemén a fűlevet
Megpróbáljam, mit tehet.
De ni, Éj és Csend! ki ez?
Rajta athenéi mez:
Uram ifja lesz, ki bánt
S gúnyol egy athéni lányt;
S íme a szüz is ledőlt,
Ágya a nyirkos durva föld.
Szende lélek! hogy fekszel
E pimaszhoz oly közel?
Hé kölök! tartsd a szemed:
Hintem rá e báj-levet;
Majd ha ébred ez a szem,
Űzze álmát szerelem.
Ébredj föl, ha távozom,
Mert reám vár Oberon.   

Idézetek:

PUCK.

-mondja:

Ha mi árnyak nem tetszettünk,

Gondoljátok, s mentve tettünk:

Hogy az álom meglepett,

S tükrözé e képeket.

E csekély meddő mesét

Mely csak álom, semmiség,

Nézze most el úri kegy,

Másszor aztán jobban megy.

S a mint emberséges Puck

A nevem: ha megkapjuk

Hogy most kímél a fulánk,

Jóvá teszszük e hibánk,

Máskint a nevem ne Puck,

Legyen inkább egy hazug.

Most, uraim, jó’tszakát. –

Fel, tapsra hát, ki jó barát,

S Robin megjavitja magát.

---

Hát mind ama közös terv, fogadott
Testvéri hűség, jól telt kedves órák,
Midőn szidtuk a gyors lábú időt,
Ha válni kelle, – mind felejtve van?
El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?
S midőn, két művész istennő gyanánt,
Együtt teremténk tűvel egy virágot,
Egy mintaképről és egy pamlagon,
Egy dalt csicseregve, egy hangkulcs szerint,
Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk
Csak egy lett volna. Így növénk együtt
Mint összeforradt két cseresznye, mely
Elválva látszik, válva mégis egy;
Mint egy kocsányon termett pár bogyó;
Ránézve két test, benne szív csak egy;
Vagy mint czímerben lévő két paizs,
Egy úr sajátja, egy sisak födi.

---

Szent őrületben a költő szeme
Földről az égre, égről földre villan,
S míg ismeretlen dolgok vázait
Megtestesíti képzeletje, tolla
A légi semmit állandó alakkal,
Lakhelylyel és névvel ruházza fel.

---

Szerelmünkért mi nők nem víhatunk,
Nem kérhetünk csak kérőt fogadunk;
De én követlek s menny lesz a pokol
Ha majd kezedtől szívem haldokol. ( Heléna)

---

hogyha engemet
Szeretsz, odább fekügy’, s tarts illemet,
A mennyi távolt ifju és leány
Közt a világi tisztesség kiván,
Azt tartsd meg, édes; most jó éjszakát.
Tartson szerelmed az életen át. ( Hermia)

----

Az értelem lőn vágyaim vezére,
S hí szép szemedhez, hol a szerelem
Édes kalandját írva föllelem. ( Lysander)

---